Néptánc és Baranta

Azt a lényeges különbséget, amely a magyar és egyéb népek emberalkatára, lelkületére, világfelfogására, életmódjára, harci magatartására jellemző leginkább a tánc különbözősége tudja a ma emberének megmutatni.
A tánc a legősibb művészet. Míg a művészetek anyagát, kifejezési készségeit az emberi kéz alkotta, addig a tánc anyaga és eszköze a harcművészetekhez hasonlóan maga az emberi test. Minthogy az emberi test maga nem változott, könnyebben és épebben maradhattak meg benne az ősi kultúrák emlékei, s már-már elvesztettnek hitt értékei. A tánc az ember  kutatásának egyik legarchaikusabb forrása.

A tánc és a harc hasonló testi és lelki mélységeket mozgat meg. Állandó kapcsolatuk végigkísérhető a történelem minden népénél. Az ősemberek vadászat előtti varázsszertartása ugyanúgy harci mozgásanyagot megörökítő tánc volt, mint a későbbi hajdútánc. A tánccal a lélek olyan tartalma jut kifejezésre, aminek megjelenítésére, közvetítésére a nyelv nem alkalmas. Van tehát a léleknek egy olyan tartalma amely csak a tánccal és a hozzá szervesen kapcsolódó harccal jeleníthető meg. A harcos mozgása valójában egy " belső tánc", amely az egyén és külső világ kapcsolatát, reagálási módozatait mutatja be. Ugyanúgy a test és a lélek teljes harmóniájára törekszik. Az "megmaradás magabiztosságával ",s a halál életbe való szerves beépítésével ajándékozza meg művelőit. Az életnek olyan szintjeit lehet itt megélni, amelyekkel máshol sohasem találkozhatunk.

Fokozatvizsgán felbukkanó táncok