• Hajítófegyverek alkalmazása

    Csatakereszt:
    Nemrégiben több alkalommal is felmerült érdeklődők részéről, hogy a baranta miért építette be a csatakeresztet /hajítótüske, csatacsillag/ a hajítófegyver próbák közé, mivel nincsenek olyan források, amelyek ennek az eszköznek a hazai használatát emlegetnék. A Baranta a csatacsillagra úgy tekint, mint egy népi vadászati, küzdelmi eszköz hadi változatára, amelynek használatáról a történetkutatás sem feledkezett meg, csupán kissé hanyagolt.
    A Baranta esetében a csatakereszt a korai hajítófák továbbfejlesztett változata. A hajítófa mindkét végén kihegyezett, kb. 65 cm hosszú, 5 cm átmérőjű keményfa karó. Végeit esetleg tűzben megpörkölték, hogy tartósabb legyen. Több esetben egyik vagy mindkét végére vasszeget ill. köpüs ún. “vascsőrt” szereltek fel.

     

     

     

    Kelevéz:

    Feltöltés alatt...

  • Íjászat

    A honfoglaláskori (és annál is korábbi) magyarok a sztyeppei népekhez hasonlóan, életmódjukból fakadóan kiváló lovasíjászok voltak. Ezt tanúsítja a híres középkori fohász is: „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!”. Visszacsapó íjakat használtak. Az íjászat az államalapítás után sem tűnt el Magyarországról. Mindig is voltak könnyűlovas egységek, akik ezt a harcmodort folytatták, például a székelyek és kunok. Az íj egészen a végvári harcok idejéig használatban maradt, amikor a huszárok egyik fegyvere volt.

     

     

  • Ostor technikák

     

    Az ostor egy fa nyélből és ráerősített szíjból álló eszköz, mely elsősorban állatok terelésére, illetve fegyverként szolgált. Megfelelően használva jellegzetes csattanó hangot ad ki. Ennek oka, hogy az ostor végén lévő sudár 330 m/s, a hangsebesség fölé gyorsul, így egy hangrobbanás keletkezik. Ez volt az első ember alkotta eszköz, mely átlépte a hangsebességet.
    Két alaptípusa van: rövid nyelű (karikás), amelyet pásztorok, valamint egy hosszú nyelvű, amelyet a szekerező-kocsizók használtak, és béresostor néven is ismert. A karikást leginkább a csikósok használják, mesterségük jelvénye, címere, de más pásztorok (és barantások) is alkalmazzák.

     

  • Pusztakezes technikák

     

    Övbirkózás:
    A birkózásnál, mint küzdelemnél csupán az élet ősibb jelenség. A födkerekségen nincs még olyan nép, aki ne rendelkezne valamilyen birkózó kultúrával. A Szaharától a Sarkkörig mindenhol keresik az emberek a küzdelem szépségét, nevelő erejét. Az ember elődei számára végtagjaik és állkapcsuk ereje biztosította a túlélés lehetéségét.

     

     

     Feltöltés alatt...

  • Vívás, vívástechnikák

    Az iskolagyakorlatok jelentősége:
    Az iskolagyakorlatok a Baranta technikai elsajátításának alapgyakorlatai. Egy részük a fegyveres alapmozgások megtanításában segédkezik /alapállás, alap forgatások, elmozgások, védőmozgások, fegyverelvételek, ugró testhelyzetek/, egy részük valós harci mozzanat /akció/ modellezése. Minden Baranta fokozatvizsgához szorosan kapcsolódnak.
    Az iskolagyakorlatok elősegítik, hogy a gyakorlásokat végrehajtó barantázók egy felépített rendszer szerint csiszolják mozgásukat, kombinatív készségüket és elsajátítsák a fegyver kezeléséhez és az azzal való mozgáshoz feltétlenül szükséges alapismereteket.
    A gyakorlatok esetében nem a naptári idő a legfontosabb mérőszám, hanem a végrehajtások száma, minősége és gyorsasága.

     

    Rövid bot - egykezes kard:
    A Barantában a kard alkalmazása során egy 90 cm hosszúságú keményfa bottal sajátítják el a az egy kezes és a másfél-kezes kard alap mozgatási formáit. A gyakorló kardként funkcionáló bot a testmagasságnak megfelelő 80-90 cm / +5%, -5%/ hosszúságú, 3-4 cm átmérőjű keményfából /tölgy, bükk, kőris/ készült harceszköz. Az oktatás elején keresztvas nélkül is alkalmazható. A keresztvas alkalmazására később nagy figyelmet kell fordítani.
    A magyarságnál az ún. „szerszámfogás” volt elterjedt, ami azt jelenti, hogy (az oktatás elején már másfél-kezes fogással kezdünk, hogy ki legyen kényszerítve a testrészek harmonikus mozgása, a másik kéz közelítő helyzete /egykezes alkalmazásnál/) a jobb kéz a markolatgombhoz, a bal kéz a keresztvashoz van közelebb. Ennek a fogásformának a más kardfogással rendelkezőkkel szemben számos előnye van (kiforgatások, ellépések, fegyverelvételek), azonos fogású ellenfél esetében viszont nincs.

     

     

    Hosszú bot - lándzsa
    A hosszú bot a testmagasságnak megfelelő 160-180 cm / +5%, -5%/ hosszúságú, 3-4 cm átmérőjű keményfából /tölgy, bükk, kőris/ készült harceszköz. A két véget a lándzsa értelmezése szerint hegyes végnek és tompa végnek nevezik.
    Három alapfogást különböztetünk meg: a hármas osztott fogás /Türje fogás/, amely a zalai, az őrségi, a kunsági, bihari területeken volt használatban, a hátsó vívó fogás /Pat fogás/, amely a somogyi, drávamenti, hansági, balatoni, szamosközi falvakban alkalmaztak, valamint a fordító fogás /Hortobágy/ ami a nagykunsági, nyírségi, felvidéki területeken volt közkedvelt. A csúsztató tartás mindhárom fogásnemre jellemző. Így biztosítják az ellenfél megfelelő távolságban tartását és a minimális reagálási időt /a védekezés szempontjából/.
    A támadások alapja a „váltó támadás”, ami azt jelenti, hogy a blokkolt vég után a másik véggel folytatjuk a támadást.
    A Barantában a hosszú bot /but/ alkalmazása lényegében megegyezik a vívólándzsa alkalmazásával. A hegy csak tovább növeli, bővíti a fegyver alkalmazási-technikai gyakorlatrendszerét. A tradicionális magyar harcművészet egy eszközként kezeli és dolgozza fel a két fegyvert.

     

    Az alkalmazások közben jelentősek a már-már öncélúnak tekinthető virtuóz forgatások, amelyek a váratlan támadás lehetőségét teremtik meg az ellenfél megfélemlítése mellett. Fontos szerepe van a kéz, a láb és a fej /ütés, rúgás, söprés, fejelés/ kisegítő szerepének is.

     

    Szablya:

    Feltöltés alatt..

     

    Fokos:
    A magyarság egyik leginkább misztikus fegyvere a fokos. Kultikus jelentőségű. Egyes tanulmányok szerint a Magyarság és Isten által kötött szövetség jelképe. A szkíták, kelták, hunok esetében is jól megfigyelhetjük a „harci-fogadalmi” bárdok, „fokosok” jelentőségét. A sumér elmélet hívei szerint az ALANOK /jászok/ népneve a fokossal bánás mesterségére utal (égi fokos népe).
    Történelmünk teljes hosszában megfigyelhető, hogy a fokos mindig fontos szerepet tölt be a harci alkalmazásban, az avatási rítusokban, a kultikus jelentőségű párbajokban és a mindennapi életben. A valamikori duális világképben is fontos szerepet töltenek be a bárdok és a fokosok. A gonosz (a sötétség) elleni küzdelem legfontosabb eszköze. A legnagyobb népi hősöket buzogánnyal, bárddal, fokossal ruházták fel. Az íjjal sebezhetetlen kunt (sötétség) egy bárddal, fokossal már harcképtelenné lehetett tenni a Szt. László mondakör szerint.

    Feltöltés alatt..